Bog, Csaba és Zsolt utazik, videózik, fotóz és néha ír. Ha ír, akkor ide (is).

Utazóközösség kickoff

2018/06/07. - írta: Utazóközösség

utazokozosseg.jpgTisztelt Egybegyűltek,

mi hárman, Bog, Csaba és Zsolt is egybegyűltünk, hogy az egyébként is relatív gyakori, ilyen-olyan célból történő utazásainkról megosszuk tapasztalatainkat.

Mert az a helyzet, hogy tapasztalat mindig van, egy csomó olyan dologgal találkozik az ember, ami meglepi, amiről nem tudott, amit megszívott, vagy csak simán szép, érdekes, különleges, említésre méltó.

Ahol lehet, ott videózunk. Ahol lehet, ott kommentálunk is. Valami olyasmit szeretnénk létrehozni, ami egyrészt hasznos, másrészt edukatív. Leginkább pedig mindezek mellett jobbára szórakoztató.

Egyikünk sem végzett el semmiféle tanfolyamot, ami a fotózásban-videózásban hasznos, nincs csilliárdos értékű felszerelésünk és nem highlife helyszíneken dorbézolunk. Ezeket az anyagi vonatkozású hiányosságokat próbáljuk pótolni azzal, hogy a bénázásaink, a hülyeségeink, a tévedéseink is ugyanúgy benne vannak az anyagainkban, mint az, hogy elmondjuk, hogy mit látunk, miért érdekes, hogyan lehet idejutni, jegyet venni, bemenni, bérelni, közlekedni, élni, enni az adott helyeken.

Vannak dolgok, amiket viszont inkább leírni érdemes, mint videóban elmondani. Ez a blog erről igyekszik majd szólni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://utazokozosseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9814029706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása